AC Milan – Club Brugge: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes – 2024.10.22.

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2024 október 21.
San Siro/Giuseppe Meazza, Milan 22 október - 18:45
AC Milan
VS
Club Brugge KV

Hosszú nap lesz a mai, kedden ugyanis kilenc mérkőzést rendeznek a legrangosabb európai kupában. Két meccs este háromnegyed hétkor, a maradék pedig este kilenckor. Lesznek jobb meccsek, amiket nem csak a sportfogadók fognak figyelni, és olyanok is, amik kevésbé népszerűek.

Valahol a kettő között lebeg az AC Milan – Club Brugge. Rangadónak nem mondható, de azért nem is egy érdektelen találkozó. Paulo Fonsecáék totális győzelmi kényszerben, az új BL-rendszerben nem igazán fér bele az, hogy két vereséggel nyisson egy csapat.

Ellenfelük egy fokkal jobban állnak, első meccsüket elbukták, a másodikat megnyerték. A San Siroban nem valószínű, hogy sok esélyük lesz.

AC Milan

Két vesztes mérkőzés után talpra állni a Bajnokok Ligájában nem egyszerű. Nyilván nem is lehetetlen. A megváltozott lebonyolításnak köszönhetően ez a két vereség még nem jelenti a világvégét, de mindenképp negatívan hatott a Paulo Fonseca által irányított együttesre.

Első körben a Szoboszlai Dominikkel felálló Liverpool verte őket 3-1-re – hazai pályán -, majd a második fordulóban a Bayer Leverkusen múlta felül őket. Az a meccs „csak” 1-0 lett, de bőven lehetett volna több is, a német csapat xG-je ugyenis 3.24 volt. Míg az olaszoké 1.17.

Ezáltal a gárda most a 31. helyen áll, mindössze öt együttesnél jobbak jelen pillanatban.

Egy kicsit jobb a helyzet az olasz pontvadászatban. Ott az élbolyban járnak Alvaro Moratáék. Szombaton vívták legutolsó meccsüket, ami egyben főpróba is volt a Brugge ellen. Az ellenfél az Udinese volt, a Serie A-t jól kezdő Udinese, amely végül Samu Chukwueze gólja miatt üres kézzel ment haza.

Azért is nagy szó amúgy a Milan győzelme, mert Tijjani Reijnders a 29. percben kiszállt, és több mint egy órát játszottak így emberhátrányban a hazaiak. Szerencséjük is volt, mert a vendégek egyenlítő gólját nem adták meg les miatt.

Sérült továbbra is két védő, Davide Calabria és Alessandro Florenzi, illetve egy középpályás, Ismael Bennacer. Plusz még Tammy Abrahamet le kellett cserélni a hétvégén, elvileg ő ott lesz a keretben.

A várható kezdőcsapat:

Maignan – Emerson Royal, Gabbia, Tomori, Hernández – Fofana, Reijnders, Loftus-Cheek – Pulisic, Rafael Leao – Morata

Egymás elleni meccsek

Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:

Előző 5 meccs eredménye
2003.11.04.Bajnokok Ligája
club brugge
0:1
milan
Bajnokok Ligája
2003.10.22.Bajnokok Ligája
milan
0:1
club brugge
Bajnokok Ligája
1990.11.07.Bajnokok Ligája
club brugge
0:1
milan
Bajnokok Ligája
1990.10.24.Bajnokok Ligája
milan
0:0
club brugge
Bajnokok Ligája
1976.03.17.Európa-liga
milan
2:1
club brugge
Európa-liga
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

Club Brugge

Nem kezdték sokkal jobban Nicky Hayenék sem a BL-t, de legalább ők elmondhatják, hogy van egy győzelmük már. Az első körben a Borussia Dortmund nagyon simán elbánt velük (ha csak az eredményt nézzük, valóban sima meccs volt, hiszen 3-0-ra győztek a németek, viszont az első találatot a hajrában szerezték, vagyis nagyon jól tartották magukat a belgák), a másodikban pedig ki-ki meccsen nyertek 1-0-ra a Sturm Graz ellen. A mindent eldöntő gólt az egyik nyári új fiú, Christos Tzolis lőtte.

Forma szempontjából jobban megy a Milannak, de a Burgge négy kör óta veretlen, utoljára a Gent – Vancsa Zalán csapata – verte őket 4-2-re. Azóta iksz a Charleroi és a Royale Union SG ellen, győzelem a Sturm Graz, illetve a hétvégén a Westerlo ellenében. Itt Jorne Spileers és Hans Vanaken találtak be.

Két sérültről tudunk, Björn Meijer mellett Gustaf Nilsson nem bevethető.

A várható kezdőcsapat:

Mignolet – Seys, Mechele, Spileers, De Cuyper – Onyedika, Vetlesen, Vanaken – Talbi, Jutgla, Tzolis

Tippelde

A Brugge továbbjutási esélyei nem túl magasak, ezt be kell látni. Még ugyan hat forduló van előttük, de a sorsolásuk elég kemény. A Milan számára nem elég nyerni, egy kicsit a szurkolóikat is ki kell engesztelni az eddigiek miatt.

Fő tippek:

1.: AC Milan győzelem

2.: Két és fél gól feletti eredmény

Növeld a szorzóidat! Tégy egy multifogadást a 20BET oldalán, és nyerj akár 100%-kal több pénzt!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső