Aston Villa – Bologna: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes – 2024.10.22.

Olvasd el 4 perc alatt szerző Bartos László 2024 október 21.
Villa Park, Birmingham 22 október - 21:00
Aston Villa
VS
Bologna

Mostani tippünkben két olyan csapat következik, akiknek ittléte meglepetés a sportfogadást és a focit kedvelők számára. Nem azért, mert nem jó csapatok, hanem azért, mert hazájuk bajnokságában megszoktuk, hogy vannak náluk bőven jobbak. De mind Unai Emery, mind Thiago Motta olyan teljesítményt rakott le az elmúlt idényben az asztalra, amellyel sikerült kiharcolni a legrangosabb európai kupát.

Azóta az olasz-brazil helyét már átvette más, Emery viszont kitartóan építi azt a csapatot, amelynek nemrég még a kieséssel gyűlt meg a baja…

Az Aston Villa – Bologna papíron nagyon simának tűnik, miután az edzőváltáson átesett olaszok még csak keresik önmagukat. Viszont, ahogy mondtam, a Villa épül, nem is akárhogyan, ráadásul az előző körben a Bayern Münchent verték meg hazai pályán. Mostani ellenfelük sem szabad, hogy gondot okozzon…

Aston Villa

A Bayern München 9-2-es győzelme után a fene gondolta volna, hogy majd pont az Aston Villa fogja őket meggyepálni. És így történt, Unai Emery együttese hazai pályán 1-0-ra győzött Jhon Duran góljával. Miután az első meccsen is sikerült nyerniük (a Young Boys ellen Youri Tielemans, Jacob Ramsey és Amadou Onana talált be), a hatodik, továbbjutó helyről várják a folytatást.

Nem biztos, hogy ez így is marad, de egyelőre semmi pánikra nincs ok Birminghamben. Mondom, még csak gólt sem kaptak.

A forma kifejezetten jónak mondható, eddig Watkinsék csak egyszer, az Arsenal ellen kaptak ki. Azóta kilenc meccset játszottak, abból hét győztesen végződött, többek között a Fulham elleni is. Azért ezt mondom, mert ez volt a hétvégén.

Nem túlzás azt állítani, hogy a fővárosiak saját magukat verték meg, hiszen Andreas Pereira révén kihagytak egy tizenegyest, Joachim Andersen piros lap miatt korábban ment zuhizni, Issa Diop pedig öngólt vétett. Na jó, meg még betalált Morgan Rogers és Ollie Watkins is, a meccs pedig 3-1 lett.

Két sérült van a keretben, Tyrone Mings és Robin Olsen.

A várható kezdőcsapat:

Martínez – Cash, D. Carlos, P. Torres, Digne – Onana, Tielemans – Bailey, Rogers, Ramsey – Watkins

Egymás elleni meccsek

A két együttes korábban még sosem találkozott egymással tétmérkőzésen.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Bologna

Nehéz terhet vett a vállára Vincenzo Italiano, amikor átvette a Bologna csapatát. Egyrészt azért, mert néhány kulcsjátékosról tudvalevő volt, távozni fog a nyár folyamán, másrészt azért, mert Thiago Motta sikereivel elég magasra tette a lécet.

A Fiorentina egykori mesterének eddig egyetlen győzelme van új csapata kispadján. Van két vereségük, a többi hét találkozó pedig döntetlen lett. Többek között a hétvégi, Genoa elleni is.

Nem először fordul elő, hogy kicsúszik a győzelem a kezükből, most is ez történt. Riccardo Orsolini és Jens Ödgaard góljaival már 2-0-ra vezettek, de a hajrában kaptak kettőt, így csak egy pont lett a jussuk.

Ami a Bajnokok Ligáját illeti, a Bologna még mindig nyeretlen. A Shakhtar Donetsk elleni mérkőzést illett volna megnyerni, a Liverpool ellen viszont már valóban reális volt a vereség.

Idegenben 1-2-2-es a mérlegük, ami az utolsó öt mérkőzést illeti.

Kétséges Dan Ndoye játéka és Oussama El Azzouzi is kérdőjeles, miközben Michel Aebischer, Martin Erlic Samuel Iling és Lewis Ferguson biztosan kimarad.

A várható kezdőcsapat:

Skorupski – Posch, Beukema, Casale, Miranda – Freuler, Pobega – Orsolini, Ödgaard, Dominguez – Castro

Tippelde

Nem tudom, van-e olyan ember, aki esélyesebbnek gondolja a vendégeket. Egy biztos, ha van is, mi nem tartozunk közéjük.

Fő tippek:

1.: Aston Villa győzelem

2.: Két és fél gól feletti eredmény

Kétgólos vezetésnél a LibraBet meg sem várja a lefújást, azonnal jóváírja a fogadást!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső