PSG – PSV Eindhoven: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes – 2024.10.22.

Olvasd el 4 perc alatt szerző Bartos László 2024 október 21.
Parc des Princes, Paris 22 október - 21:00
PSG
VS
PSV

Újabb olyan mérkőzés következik, amely az online sportfogadást kedvelőket annyira nem mozgatja meg, ebben biztos vagyok. Pedig meg kéne! A PSG – PSV Eindhoven nem annyira tűnik simának, mint amit a bukik állítanak, és úgy gondoljuk, a hollandok meg fogják nehezíteni a franciák dolgát. Sokak szemében a PSG még mindig olyan erős, mint mikor Messi, Mbappé vagy Neymar játszott ott. Pedig az igazság az, ez a mostani párizsi alakulat… hát közelebb van a középszerűhöz, mint a kiemelkedőhöz. Kevés az igazán különleges játékos a mostani keretben, és látszik az eredményeiken is, hogy itt valami nem stimmel.

Kétségtelen, hogy ők az esélyesek, ezt én is elfogadom, azt viszont nem, hogy simán nyerik majd az összecsapást. Persze lehet, hogy így lesz, de ahhoz nem csak a saját teljesítményük fog kelleni, hanem az is, hogy a PSV egy gyenge arcát mutassa.

PSG

Lehet, néhányan kiakadtak rám, amiért csúnyákat mondtam a PSG-re a bevezetőben, de én nem érzem úgy, hogy ez valami csúnya dolog lett volna. Tény és való, hogy évekkel ezelőtt még szupersztárok játszottak a csapatban, míg most… inkább dolgos iparosok. Akik persze ugyanúgy lehetnek jók. Meg, ha őszinte akarok lenni, a PSG szupersztárokkal sem tudta meghódítani Európát, csak hazai környezetben tudtak jó eredményeket elérni, gondolok itt a bajnoki címekre és a kupagyőzelmekre.

A mostani csapat jóval visszafogottabb, Luis Enrique viszont nem panaszkodik, teszi a dolgát azzal, amije van. És most egy Ligue 1-ben élen álló csapata van. Eddig 20 pontot gyűjtöttek, így pontegyenlőséggel vezetnek a Monaco előtt. A hétvégén a Strasbourg csapatát verték 4-2-re, Senny Mayulu, Marco Asensio, Bradley Barcola és Lee Kang-in találtak be. Illetve volt még egy gólja Saidou Sownak is. A mester láthatóan a hétközi meccsére tartalékolt, Fabian Ruiz, Nuno Mendes, Lee Kang-in, Achraf Hakimi és Ousmane Dembele is csak kispados volt.

Kell is a pont a BL-ben, mert abból eddig csak 3 van. Nagy nehézségek közepette verték meg a Gironát (Paul Gazzaniga öngóljával), majd 2-0-s vereséget szenvedtek az Arsenal otthonában.

A hétvégén Goncalo Ramos, Presnel Kimpembe és Lucas Hernandez nem játszhatott, rájuk most sem számíthat a spanyol.

A várható kezdőcsapat:

Donnarumma – Hakimi, Skriniar, Pacho, Beraldo – Zaire-Emery, Fabian Ruiz, Joao Neves – Dembele, Asensio, Barcola

Egymás elleni meccsek

A két együttes korábban még sosem találkozott egymással tétmérkőzésen.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

PSV Eindhoven

A holland címvédő ezúttal sem lassít az Eredivisie-ben. Peter Bosz csapata kilenc meccs után toronymagasan vezeti a tabellát, egyetlen hibát sem követtek el, mióta elkezdődött a bajnokság. Ez tehát kilenc győzelmet jelent. Az utolsót az AZ Alkmaar otthonában érték el, akik remekeltek, majd jött két – most már három – vereség. A vendégek góljait Luuk de Jong és Noa Lang szerezték, dolgukat Wolfe, a hazaiak játékosa könnyítette meg azzal, hogy 10 percet töltött a pályán.

És még így is izgulni kellett az utolsó néhány percben…

A Bajnokok Ligájában viszont még nincs győzelmük, a Juventus ellen 3-1-re kaptak ki, míg a Sporting CP-t otthon nem tudták legyőzni, Jerdy Schouten góljára Daniel Braganca felelt a hajrában.

Idegenben eddig csak egy meccset buktak el, de az pont a BL-ben volt, a Juve elleni meccs volt az.

A hétvégén Joey Veerman, Hirving Lozano, Sergino Dest és Fode Fofana maradt ki sérülés miatt.

A várható kezdőcsapat:

Benítez – Karsdorp, Flamingo, Boscagli, Dams – Schouten, Til, Saibari – Bakayoko, de Jong, Lang

Tippelde

Annyira bizton állítja mindenki a hazai győzelmet, hogy még a végén minket is meggyőznek. Ennek oka a rutinban rejlik, legalábbis számunkra mindenképp. Ha a vendégek kifognak egy jó napot, egy pontra jók lehetnek, de – főleg a védelmükön – csiszolni kell.

Fő Tippek:

1.: PSG győzelem

2.: Két és fél gól feletti eredmény

Ne szalaszd el a lehetőséget, szerezd meg az 50%-os hétvégi reload bónuszt a Powbet oldalán!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső