Salzburg – Dinamo Zagreb: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes – 2024.10.23.

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2024 október 22.
Red Bull Arena (Wals-Siezenheim) 23 október - 21:00
Salzburg
VS
D. Zagreb

Két meccs maradt, és őszintén szólva a legjobbakon már túl vagyunk. Minket azért a Salzburg – Dinamo Zagreb is érdekel, eddig ugyanis mindkét együttes mélyen a tudása alatt szerepel, ezzel pedig nehéz helyzetbe hozták magukat és a sportfogadás szerelmeseit. A Salzburgnál láthatóan válság van, az eddig a Bundesligában meghatározó, szinte hibátlan együttes visszaesett, a mostani garnitúrában nincsenek olyan meghatározó futballisták, mint régen mondjuk Erling Haaland vagy Szoboszlai Dominik, és még Pepijn Lijndersnek sem sikerült kihúznia őket a gödörből. Pedig, ha valaki, hát ő ért a fiatalok nyelvén.

Ellenfelük egy kilencessel kezdte a BL-t, nem ők rúgták, ők kapták. Aztán egy edzőváltást követően már másik arcukat mutatták. De a győzelem így is elmaradt.

Lényeg a lényeg, mindkét csapatnak nagyon kéne egy siker. Jöjjön a Salzburg – Dinamo Zagreb mérkőzés!

Salzburg

Komoly válságban van a Salzburg csapata. Az, hogy a Bajnokok Ligájában nem tudnak dominálni egy dolog. Ilyen van, itt Európa legjobb csapatai vannak. De az már nagyobb probléma, hogy már a hazai bajnokságban is meggyűlik a bajuk az ellenfelekkel. Tavaly el is bukták a bajnokságot, amire mostanság egyáltalán nem került sor. A Sturm Graz jelen pillanatban is vezeti a bajnokságot, és nem látjuk egyelőre, hogy Pepijn Lijnders hogyan vezeti őket vissza az élre.

A hétvégén nyerni tudtak az Altach ellen, de ez volt a minimum, elég nagy a különbség a csapatok között. Ennek ellenére majdnem megint csalódás érte a drukkereket, hiszen a 84. percben még hátrányban voltak, ekkor jött Kamir Konaté, aki egyenlített, később pedig gólpasszt adott Edmund Baidoo-nak.

A csapat egyelőre a 4., ha mindkét elmaradt meccsüket megnyerik, akkor beérik pontszámban a Graziakat.

A BL eddig hatalmas csalódás, kettőből kettőt buktak, gólt sem szereztek még, viszont kaptak hetet. Csak két csapatot előznek meg, a Young Boyst és a Slovan Bratislavát.

Most, hogy egy másik hasonlóan gyengén teljesítő csapat érkezik, esélyt jelenthet számukra.

Nem játszik Petar Ratkov, Dorgeles Nene, Moussa Yeo és Kawamura Takumu, vakarhatja is emiatt a fejét Lijnders, ugyanis előbbi három fix kezdő szokott lenni.

A várható kezdőcsapat:

Blaswich – Dedic, Piatkowski, S. Baidoo, Terzic – Kjaergaard, Gourna-Douath, Clark – Daghim, Konaté, Gloukh

Egymás elleni meccsek

Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:

Előző 5 meccs eredménye
2022.10.11.Bajnokok Ligája
dinamo zagreb
1:1
salzburg
Bajnokok Ligája
2022.10.05.Bajnokok Ligája
salzburg
1:0
dinamo zagreb
Bajnokok Ligája
2016.08.24.Bajnokok Ligája
salzburg
1:2
dinamo zagreb
Bajnokok Ligája
2016.08.16.Bajnokok Ligája
dinamo zagreb
1:1
salzburg
Bajnokok Ligája
2014.11.06.Bajnokok Ligája
dinamo zagreb
1:5
salzburg
Bajnokok Ligája
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

Dinamo Zagreb

Az Union Berlint irányító Nenad Bjelica váltotta a Dinamo Zagreb előző vezetőedzőjét, akit a Bayern München ellen elszenvedett 9-2-es vereség után menesztettek. Bjelica első meccsén majdnem meglepetést okozott, a Monaco ellen az utolsó pillanatban bukták a győzelmet. Kétgólos előnyt adtak le, és a hercegségbeliek a 90. perc után tizenegyesből egyenlítettek. A horvát mestert ki is állították a kispad mellől, így nem lehet majd ott a most következő, Salzburg elleni összecsapáson.

A Dinamo hetek óta nem szenvedett vereséget, viszont vannak hibái, ezt is meg kell hagyni. Többek között a hétvégén buktak pontot a bajnokságban, az Istra 1961 otthonában csak 2-2-re végeztek. Góljaikat Arijan Ademi és Sandro Kulenovic szerezték.

Ugyanazt tudom elmondani a horvát együttesről, miután egy mentálisan nem túl magasan levő csapatot fogadnak, akik hasonló játékerővel bírnak, itt a lehetőség megszerezni az első győzelmet, akár idegenbeli pályán is…

Sérült nincs a keretben, így Bjelica a legjobbakkal állhat ki.

A várható kezdőcsapat:

Nevistic – Ristovski, Theophile-Catherine, Torrente, Pierre-Gabriel – Ademi, Misic, Sucic – Baturina, Petkovic, Pjaca

Tippelde

Most aztán neki lehet menni a másiknak, a döntetlennel itt senki nem megy semmire. A Saalzburg és a Dinamo is győzni akar majd, ezzel pedig a szurkolók nyerhetnek a leginkább.

Fő tippek:

1.: Döntetlen

2.: Két és fél gól feletti eredmény

3.: Mindkét fél szerez majd gólt

Az aktív 20BET felhasználók 35.000 Ft-os újratöltési bónuszt tehetnek zsebre az iroda promóciójának köszönhetően.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső