Az 1xBet jelenlegi magyarországi helyzetének ismertetése

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2020 augusztus 26.

Akik az 1xBet sportfogadás és szerencsejáték szolgáltató oldalát akarták az elmúlt napokban megnyitni, azzal a megdöbbentő ténnyel szembesültek, hogy az webszájt nem érhető el hazánkból semmilyen módon (alternatív linken sem). És sajnos nem csak Magyarország, hanem számos más európai ország esetében is fennáll ez a probléma.

Ezért fontosnak tartottuk, hogy tájékoztassunk olvasóinkat – értve ezalatt főként azokat, akik számlával rendelkeznek az 1xBet-nél – a nemrégiben kialakult szituáció kapcsán. A cég a világhálón fellelhető hírek szerint az oroszországi hatóságok célkeresztjébe került, mivel az operátor egyebek mellett számos országban lokális licenc (működési engedély) nélkül végezte a tevékenységét, és – állítólag – egyéb szabálytalanságokat is elkövetett. Valószínűsíthető, hogy emiatt alakult ki az az a „siralmas” helyzet, hogy az 1xBet weboldal elérhetetlenné vált a többi között Magyarországon is.

Jelenleg az operátor webhelye az alábbi listán található országok egyikéből sem érhető el:

  • Ausztria
  • Belgium
  • Bulgária
  • Magyarország
  • Görögország
  • Németország
  • Dánia
  • Olaszország
  • Írország
  • Litvánia
  • Lettország
  • Málta
  • Hollandia
  • Portugália
  • Lengyelország
  • Románia
  • Szlovénia
  • Szlovákia
  • Franciaország
  • Finnország
  • Horvátország
  • Csehország
  • Svédország
  • Észtország

Mindenki nyugodjon le, aggodalomra semmi ok!

Bár való igaz, hogy az 1xBet webhelyét a fenti országok egyikéből sem lehet jelenleg elérni, viszont a cég ügyfelei garanciát kaptak arra nézve, hogy a számláikra befizetett összegek biztonságban vannak. Amennyiben te is azok közé tartozol, akik az 1xBet-nél felhasználói fiókkal rendelkeznek, és pénz is van az egyenlegükön, akkor sem kell attól tartanod, hogy a pénzed elvész. Ugyanis felhasználói fiókodhoz, és a számládhoz bármikor hozzá tudsz férni, bár igaz, hogy ehhez azért némi „trükközés” is szükséges.

Vegyük át sorjában a szükséges teendőket

Először is ki kell választanod egy megfelelő VPN szolgáltató cég szoftverét, amelyet például a VPN oldalunkról tudod letölteni, és teljesen problémamentesen telepítheted az asztali számítógépedre vagy a laptopodra. Azt tanácsoljuk, hogy a 3 legjobb VPN szoftver egyikét válaszd, mivel ezek révén szinte bármilyen virtuális lokációt be tudsz állítani:

VPN Szerverek Elérhetőség Próbaidőszak Díj/havonta* Próbáld ki!
NordVPN
5388
Szerverek: 5388
Próbaidőszak: 30 napig
Elérhetőség
  • Magyarország
  • Szlovákia
  • Olaszország
  • Egyesült Királyság
  • Bulgária
  • Németország
  • 53 további
30 napig
Díj/havonta*
€3.63
ExpressVPN
160
Szerverek: 160
Próbaidőszak: 30 napig
Elérhetőség
  • Magyarország
  • Kolumbia
  • Norvégia
  • Egyesült Királyság
  • Franciaország
  • Németország
  • 88 további
30 napig
Díj/havonta*
$12.95
SurfShark
1700
Szerverek: 1700
Próbaidőszak: 30 napig
Elérhetőség
  • Franciaország
  • Spanyolország
  • Norvégia
  • Egyesült Királyság
  • Brazília
  • India
  • 57 további
30 napig
Díj/havonta*
€2.09
TorGuard
3000
Szerverek: 3000
Próbaidőszak: 7 napig
Elérhetőség
  • Brazília
  • Szlovákia
  • Spanyolország
  • Lengyelország
  • Egyesült Királyság
  • Németország
  • 44 további
7 napig
Díj/havonta*
$9.99
PureVPN
2000
Szerverek: 2000
Próbaidőszak: 7 napig
Elérhetőség
  • Németország
  • Olaszország
  • Spanyolország
  • Bulgária
  • Egyesült Királyság
  • Brazília
  • 174 további
7 napig
Díj/havonta*
$6.49
Avast VPN
54
Szerverek: 54
Próbaidőszak: 7 napig
Elérhetőség
  • Magyarország
  • Finnország
  • Olaszország
  • Egyesült Királyság
  • Brazília
  • Mexikó
  • 28 további
7 napig
Díj/havonta*
1332,50 Ft

A VPN szoftverekkel és alkalmazásokkal kapcsolatos minden egyéb fontos információt, a VPN szolgáltatásról írt cikkünkben találsz: további információ itt.

A VPN szoftver telepítését követően válassz ki egy olyan országot (lokációt), amely nem szerepel a fenti, „letiltott országok” listáján. Miután ez megtörtént, gond nélkül hozzá tudsz férni a felhasználói fiókodhoz, és ha pénz van az egyenlegeden, azt ki tudod róla utalni.

Az alábbi országok egyikét lokációként beállítva a VPN szoftverben biztos, hogy hozzá tudsz férni az 1xBet felhasználói fiókodhoz/számládhoz:

  • Bosznia és Hercegovina
  • Brazília
  • Kanada
  • Kolumbia
  • Hong Kong
  • Izland
  • India
  • Indonézia
  • Japán
  • Malajzia
  • Mexikó
  • Moldova
  • Új-Zéland

Megjegyzés: valószínűleg vannak még egyéb olyan országok is, amelyek a fenti listán ugyan nem szerepelnek, de a VPN szoftverben lokációként beállítva, rajtuk keresztül is elérhető az 1xBet webhelye.

Az Avast SecureLine VPN telepítési útmutatója

A VPN szoftver PC-s változatát például a https://www.avast.com/hu-hu/secureline-vpn#pc linket megnyitva tudod letölteni, ahol a jobb oldalon található „Ingyenes Próbaidőszak Indítása” gombra kell kattintanod.

Ekkor a böngésződ letölti automatikusan a VPN szoftver telepítőfájlját, amire rákattintva tudod elvégezni a telepítési műveletet.

Az Avast VPN tervei

Kattints az „Install Now” gombra. Ekkor a szoftver install managere kábé egy perc alatt elvégzi a telepítési folyamatot, amit követően a VPN szoftver automatikusan elindul és az alábbi nyitóképernyő jelenik meg a számítógéped monitorán.

Avast VPN szoftver install manager

Első lépésként kapcsold be a VPN-t az online tevékenységek titkosításához, majd a felugró (pop-up) ablakban kattints a „Start 7-Day Trial” gombra. Miután ez megtetted az alábbi üzenet jelenik meg.

Avast - kapcsold be a VPN

Klikkelj az „Első Lépésekre”, majd ismét kattints rá a VPN szolgáltatás bekapcsolására szolgáló gombra.

VPN szolgáltatás bekapcsolására

Kattints a módosítás gombra, és válaszd ki az engedélyezett országok listájáról az egyik ország nevét (pl. Japán).

Avast VPN - válaszd ki az engedélyezett országok

Kattints a tartózkodás hely módosítása gombra. Amennyiben (ehhez kell némi idő) az IP-címed módosítása sikerült, az alábbi képernyő jelenik meg.

Avast VPN - IP-cím módosítása

Az általad használt böngésző címsorában írd be az 1xBet URL-jét (http://1xbet.com/). Az oldalt a böngésződ pár másodpercen belül betölti, és innentől kezdve rendeltetésszerűen használhatod, azaz be tudsz jelentkezni, hozzá tudsz férni a számlán lévő pénzedhez, és ki tudod azt utalni.

1xBet - VPN Japán IP
1xbet - vegye ki pénzét a VPN segítségével

Az általunk ajánlott egyéb VPN szoftverek használata

Az Express VPN szoftvert is ugyanúgy tudod használni az 1xBet elérése végett, viszont ez a szoftver fizetős. Ami pedig a Nord VPN-t illeti, ezt a szoftvert sem lehet jelenleg ingyen beszerezni, de mindössze néhány dollárért 1 hónapig kipróbálható, és ha nem vagy vele megelégedve, akkor 30 napon belül pénzvisszatérítést kaphatsz.

Ami a mobilos megoldásokat illeti, az általunk ajánlott 3 VPN szoftver Androidos készülékekkel is használható. Így, ha inkább mobilon szeretnéd elintézni az 1xBet-es ügyeidet, akkor erre is biztosított a lehetőség.

Hogyan fog alakulni az 1xBet sorsa?

A jövőbelátás adottságával sajnos mi sem rendelkezünk, ezért csak „tippelni” tudunk ez ügyben. Úgy véljük, hogy az operátor idővel a szükséges engedélyek mindegyikét beszerzi majd, aminek köszönhetően ismét elérhetővé válik VPN használata nélkül is a jelenleg tiltólistás országokban, Magyarországot is beleértve.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája
felső