Az Euro 24 Csapatai: Franciaország

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2024 június 12.

Az egész torna talán legnagyobb favoritja következik. Bár lehet, hogy ezt már mondtam pár csapatra. De igen, a szakértők úgy hiszik, Franciaország révbe érhet. Mióta Didier Deschamps a szövetségi kapitány, szép sikereket értek el a franciák, de EB-n még nem tudtak nyerni. VB-n igen, 2018-ban, aztán 2022-ben 2. helyen végeztek, de az EB más tészta. Azt 24 éve nem tudták megnyerni…

Most itt a remek esély, egy fiatal, de hihetetlenül erős, mégis rutinos csapattal vágnak neki a tornának. Ennek a csapatnak nem is igazán van gyenge pontja, és az új nemzedék is már meg-megmutatja magát, szóval érdemes figyelni rájuk is!

Az út az EB-ig

Írországgal, Gibraltárral, Görögországgal és Hollandiával került egy selejtező csoportba Didier Deschamps gárdája. Nem okozott gondot nekik senki. A sorozatot úgy zárták, hogy egy kivételével az összes meccsüket megnyerték, egyedül a görögökkel ikszeltek az utolsó fordulóban. A nyolc meccs folyamán 29-szer vették be ellenfeleik kapuját, és mindössze 3 gólt kaptak. Tegyük hozzá, hogy az utolsó, Görögország elleni abszolút tét nélküli találkozón kétszer találtak be nekik, tehát… hét meccs, egy kapott gól. Egészen kiváló teljesítmény. Még egy gondolat: Azért zárt ennyire sok góllal a francia csapat, mert Gibraltárt 14-0-ra megverték. Ez tehát egy picit alakít a képen, de attól még a teljesítményre nem lehet panasz.

Kétségtelen, hogy a világ egyik legjobb támadója a franciákat erősíti, de világklasszisok tarkítják a középpályássort, a védelmet, és a kapuban sem nyeretlen kétévesek vannak. De erről majd később.

A keret tehát alkalmas arra, hogy trófeát nyerjen, a felkészülés viszont most nem ment zökkenőmentesen. Márciusban kikaptak a németektől, majd Chilét verték, júniusban Luxemburgot győzték le, Kanadával meg ikszeltek.

A keret tagjai

Biztosan lesz olyan játékos, akit most kihagyok, mert kifelejtem, de higgyétek el, sokat törtem a fejem, kik azok, akiknek talán itt lenne a helye, de Didier Deschamps máshogy döntött. Egyrészt nekem nagyon hiányzik Lucas Hernández, de érthető, hogy ő nincs itt. Sérült ugyanis.

Egészséges viszont Matteo Guendouzi, Mohamed Simakan, Jean-Philippe Mateta, Christopher Nkunku, Axel Disasi, Moussa Diaby és Malo Gusto is.

Akinek a beválogatása meglepetést okoz az… talán N’Golo Kanté. A védekező középpályás elmúlt harminc, már nem is a legmagasabb szinten játszik, és a helyén több remek játékos is van. De ő még itt maradt a régi csapatból hírmondónak.

A teljes keret:

Kapusok: Brice Samba, Mike Maignan, Alphonse Areola

Védők: Benjamin Pavard, Ferland Mendy, Dayot Upamecano, Jules Koundé, William Saliba, Jonathan Clauss, Theo Hernandez, Ibrahima Konaté

Középpályások: Eduardo Camavinga, Antoine Griezmann, Aurélien Tchouaméni, N’Golo Kanté, Adrien Rabiot, Warren Zaire-Emery, Youssouf Fofana

Támadók: Olivier Giroud, Kylian Mbappé, Ousmane Dembélé, Randal Kolo Muani, Marcus Thuram, Kingsley Coman, Bradley Barcola

A szövetségi kapitány

A mostani szövetségi kapitány, Didier Deschamps, 2001-ben még aktív futballista volt. Visszavonulása után egyből edzőnek állt, mondhatni, rendkívül sikeressé vált. A Monacoban kezdett, aztán egy évig a Juventust igazgatta. Kis szünet után leült az Olympique Marseille kispadjára, mielőtt 2012-ben kinevezték Franciaország csapatának szövetségi kapitányának.

Ő még emlékszik, milyen EB-t nyerni, 2000-ben tagja volt annak a csapatnak, amely a döntőben Olaszországot verte meg aranygóllal. A válogatott élén van egy EB-ezüstje (2016), egy VB ezüstje (2022) és egy VB aranya (2018).

A kulcsjátékos

Persze, hogy Kylian Mbappé. A PSG-t most elhagyó szélső/csatár a válogatott legértékesebb és legjobb játékosa, mindenki tőle várja az átlagon felüli teljesítmény.

A felfedezett

Nem nagyon tudsz olyan játékost mondani, akit a nagyközönség nem ismer. Ezúttal Deschamps sem hozott magával ismeretlen játékost, aki még ne futott volna be, de persze a fiatalokat még nem mindenki látta. Szerintünk a legizgalmasabb Warren Zaire-Emery és Bradley Barcola lehet.

A várható kezdőcsapat

Maignan – Clauss, Pavard, Saliba, Hernandez – Camavinga, Zaire-Emery – Dembélé, Griezmann, Mbappé – Giroud

A menetrend

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája
felső