Az Euro 24 Csapatai: Hollandia

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2024 június 12.

Végéhez ér még egy csoport, holnapra már csak kettő marad. Az összesen nyolc csapat. Mint ahányról ma olvashattatok. Talán egy kicsit sok ez egyszerre, de a kezdésig mindenképp mindenkiről közzé akartuk tenni az írásunkat. Biztos, hogy senki nincs, aki mindegyiket elolvasná, leszámítva engem…

A holland válogatottal zárunk, akik szintén továbbjutási esélyeket dédelgetnek, sőt most, hogy visszatért Ronald Koeman, merészebb céljaik vannak. A holland válogatott már szeretne kilépni az örök ígéret-státuszból, de nem ez a legerősebb Oranje az elmúlt évekből, így sokan ferde szemmel néznek rájuk. Mi azt mondjuk, amíg nem láttuk őket ezen a tornán játszani, megadjuk az esélyt nekik…

Az út az EB-ig

Hollandiának voltak mostanában jó eredményei, ne feledjük, a Nemzetek Ligája négyesdöntőjébe is bekerültek, más kérdés, hogy a hazai pályán rendezett minitornán az utolsó, negyedik helyen végeztek. Erős volt a mezőny, ezzel lehet bátran védekezni.

A katari lebőgés (?) után Louis van Gaal lemondott, és visszatért Ronald Koeman. Az ő dolga volt felépíteni újra a válogatottat, ami még nem ért véget, de a fejlődés látható.

Franciaország, Görögország, Írország és Gibraltár ellen játszottak a selejtezőben, csak a franciáktól kaptak ki, a többieket megverték.

Tegyük hozzá, az idegenbeli meccs csúnya volt, Hollandia négy kapott góllal végzett, akkor azért felmerült, hogy mégsem Koeman a megfelelő személy.

Az oranje márciusban és júniusban két-két mérkőzést játszott, kikaptak a németektől, de verték a skótokat, Kanadát és Izlandot is.

A keret tagjai

Meglehetősen sok érdekes hiányzóról kell beszámolnunk a holland csapat esetén. Itt is fennáll a bőség zavara, Ronald Koemannak pedig hoznia kellett néhány könnyű döntés mellett sok nehezet is. Kezdjük a könnyűekkel. Jurrien Timber és Marten de Roon sérülés miatt maradt ki. Nick Olij a keretszűkítés miatt, de van három minőségi kapusa már a válogatottnak, ezt szerintem az érintett is sejtette.

És akkor most jönnek a nehezebb döntések: Megérdemelte volna a meghívót Jorrel Hato, az Ajax tinije, mellette nem kapott meghívót Mats Wieffer és Calvin Stengs sem, de a Bologna nyerőembere, Joshua Zirkzee is csak a lelátóról vagy otthonról nézheti a meccseket. Mi még behívtuk volna Quinten Timbert is.

Nem sokkal a kezdés előtt kiderült, Frenkie de Jong és Teun Koopmeiners nem tudja vállalni sérülés miatt a játékot, egyelőre Ian Maatsennek szóltak, hogy be kéne ugrani, de még várható plusz egy fő, aki a fentiek közül bárki lehet, aki bevethető.

A teljes keret:

Kapusok: Bart Verbruggen, Justin Bijlow, Mark Flekken

Védők: Lutsharel Geertruida, Virgil van Dijk, Nathan Aké, Stefan De Vrij, Micky van de Ven, Daley Blind, Denzel Dumfries, Ian Maatsen

Középpályások: Georginio Wijnaldum, Tijjani Reijnders, Joey Veerman, Teun Koopmeiners, Frenkie de Jong, Jerdy Schouten, Ryan Gravenberch, Jeremie Frimpong

Támadók: Xavi Simons, Wout Weghorst, Memphis Depay, Cody Gakpo, Donyell Malen, Brian Brobbey, Steven Bergwijn

A szövetségi kapitány

Ronald Koeman karrierje során sok helyen fordult meg, mint edző. Az első menedzseri megbízatását a Vitesse-nél kapta, majd jött az Ajax, a Benfica, a PSV, a Valencia, az AZ, a Feyenoord, a Soton, az Everton, Hollandia kispadja, végül az FC Barcelona, ahonnan elég hamar kirúgták.

A kis spanyol kitérőt követően 2023-ban tért vissza.

A kulcsjátékos

Több ilyen játékos is van a holland keretben. Elsősorban Virgil van Dijkot választanánk, amiért stabilitást ad az egész védelemnek, de általában egy játékmestert vagy egy csatárt szoktunk kiválasztani. Szóval szerintünk most jön el Xavi Simons ideje. Az idei szezonban nagyszerű volt Lipcsében, látszik, ha megkapja a játéklehetőséget, akkor igazi vezér tud lenni.

A felfedezett

A védelemben Lutsharel Geertruida, valamint a középpályán Joey Veerman és Jerdy Schouten nem valamelyik topligában játszik, hanem a hazai bajnokságban. Ami persze erős, de van ennél jobb és erősebb. Egy jó szereplés új szerződést érhet nekik valamelyik topligában.

A várható kezdőcsapat

Verbruggen – de Ligt, van Dijk, Aké – Frimpong, Koopmeiners, Veerman, Blind – Simons, Gakpo – Depay

A menetrend

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája
felső