EL 2019-2020 összefoglaló – A negyeddöntők: II. rész

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2020 március 16.

A negyeddöntők első mérkőzéseit játszották csütörtök este az Európa Ligában. Az Inter – Getafe és a Sevilla – AS Roma találkozót elhalasztották, így 3-3 meccsről tudunk beszámolni. A koraesti találkozókról itt olvashattok, most pedig nézzük, mi történt a 21:00-s találkozókon!

Glasgow Rangers – Bayer Leverkusen: 1-3

G.: Edmundson ill. Havertz, Aranguiz, Bailey

Steven Gerrard és Peter Bosz együttese is portugál ellenfélen verekedte át magát az előző körben, az első mérkőzést Glasgowban, az Ibrox Stadionban rendezték nézők előtt.

A meccsről

Előzetesen arra lehetett számítani, hogy a Leverkusen győzedelmeskedik, remek formában vannak a Bosz-legények, de természetesen egy EL negyeddöntőben is gömbölyű a labda. A fogadóirodák mindenesetre a németek győzelmét vetítették elő.

Milyen igazuk volt, a németek azonnal támadólag léptek fel, a Rangers helyzetekig sem jutott az első félidőben. A 37. percben pedig a vezetést is megszerezte a Leverkusen egy VAR által megítélt tizenegyest követően.

A 33. percben Aranguiz beadásába tette bele a kezét Edmundson. Ezt követően a játékvezető fülére szóltak, hogy meg kellene nézni a szituációt.

Pár perces videózást követően Marciniak befújta a büntetőt. Havertz állt a labda mögé, McGregor balra vetődött, a labda a jobb sarokba érkezett, ezzel máris előnyben voltak a gyógyszergyáriak.

A fordulást követően a következő említésre méltó eseményt a 67. percben jegyezhettük fel: A leverkuseniek beadását a Rangers védői még kivágták, de röviden, a labda Aranguiz elé került, aki állítgatás nélkül lőtt, McGregor sóbálvánnyá dermedt, 0-2.

A 75. percben a tizenegyest összehozó Edmundson szépített egy szögletet követően, ezzel visszahozta a skótok számára a reményt.

Charles Aránguiz - Bayer Leverkusen
A meccs embere

A legjobbnak járó címet a chilei Aranguiz érdemelte ki. Az ő beadásából született az első gólt megelőző tizenegyes, ő lőtte a másodikat és volt egy remek szabadrúgása. Emellett az egész meccset végig robotolta.

A gól után mindkét kapu előtt volt egy veszélyes szabadrúgás. Előbb Barisic tekert kapura, de kissé elszámolta magát, így a kísérlet mellé szállt, a túloldalon pedig Aranguiz tüzelt rögzített helyzetből. A lövés a kapufán csattant, de a visszajátszások során lehetett látni, hogy McGregor ujjheggyel belepiszkált a labdába, óriási bravúr volt.

A 88. percben a jamaikai Leon Bailey döntötte el a mérkőzést (és talán az egész párharcot). A csereként beállt támadó a bal szélen kapta meg a játékszert, okos csellel visszahúzta a jobb lábára, majd eltekerte McGregor mellett, ezzel beállítva a végeredményt.

A Leverkusen játéka alapján az egyik nagy esélyese a tornának, persze egy oda-visszavágós rendszerben tényleg bármi megtörténhet, de meccsek óta rendkívül magabiztos és jó teljesítménnyel rukkolnak elő.

Wolfsburg – Sahtar Donyeck: 1-2

G.: Brooks ill. Moraes, Marcos Antonio

A német Wolfsburg az előző körben a Malmövel került szembe és nagyon simán 4-1-es összesítéssel jutott a negyeddöntőbe, míg az ukránok az egyik legizgalmasabb párharcban a portugál Benficát múlták felül.

A meccsről

Egészen szürreális első félidőt játszottak a csapatok, két olyan tizenegyessel, amit ritkán látni, pláne egy félidő alatt. De ne szaladjunk ennyire előre.

A Sahtar szerzett vezetést a 17. percben: Bal oldali beadást követően Brooks felszabadítása sikertelen volt, a labda ott maradt az ötösnél, Moraes eszmélt a leggyorsabban és két védő valamint a kapus között fejelt a hálóba. Szemfüles (és szerencsés) góllal jutott tehát előnyhöz Luis Castro csapata.

A Rangers – Leverkusen meccsén történt esethez kísértetiesen hasonlított az itt befújt tizenegyes a félidő derekán. Dodo beadása Arnold kezét érte, rövid videózás, tizenegyes. Ugyanaz volt a forgatókönyv.

Csak míg ott Havertz értékesítette a kínálkozó lehetőséget, itt Kovalenko gyakorlatilag odagurította Casteelsnek a labdát. Erőtlen, rosszul elvégzett büntető volt, maradt az 1-0.

És ha már gyenge tizenegyesek… A túloldalon szintén kezezés történt, Matviienko rosszkor volt rossz helyen, ez is elég egyértelmű volt. A labda mögé Weghorst állt és fölé lőtte a büntetőt.

A 2008-as BL döntőn John Terry hibázott ugyanígy, Weghorst támaszkodó lába megcsúszott, így a lövés irányíthatatlanná vált.

Marcos Antonio - Sahtar Donyeck
A meccs embere

Alan Patrick és Marcos Antonio között vacilláltam, végül az utóbbi játékos mellett döntöttem, hiszen ő szerezte a győztes gólt.

Ha már felhoztuk a Rangers meccsét, itt egy újabb párhuzam: Ott Edmundson hibájából kaptak gólt a hazaiak, majd a második félidőben fejjel gólt szerzett, itt pedig Brooks hibája után született Moraes gólja… És igen, Brooks a második játékrészben fejjel egyenlített.

A győztes gólt Marcos Antonio szerezte a 73. percben. A Sahtar végezhetett el szabadrúgást, amelyet a kapus bravúrral kapufára tolt (mint McGregor a Leverkusen ellen…), de érkezett a kipattanaró a kis brazil és befejelte a labdát.

Nagyot lépett előre az ukrán csapat, a visszavágón hazai pályán búcsúztathatja a Wolfsburgot.

Olympiakosz – Wolves: 1-1

G.: El Arabi ill. Pedro Neto

Az Olympiakosz az előző kör legnagyobb meglepetését okozva az Arsenalt intézte el hosszabbítás után, míg az angolok az Espanyolon jutottak tovább.

A meccsről

A mérkőzés első 20 percében nem igazán történt semmi. Mezőnyjáték folyt a pályán, de a kapusokat nem állították feladat elé. A 24. percben jobb oldali beadást követően Maszurasz találta el a felsőlécet, ez volt a mérkőzés első valamirevaló helyzete, de ebből sem született gól.

A 28. percben aztán megfogyatkozott a hazai csapat: Diogo Jota iramodott a kapu felé, az eltiltását letöltő Rubén Semedo utolsó emberként gáncsolta ki honfitársát, amiért a játékvezető azonnali piros lapot mutatott fel. Érdekesség, hogy Semedo az Arsenal elleni második mérkőzést is kihagyta eltiltás miatt. Lehet, hogy nem szereti a visszavágókat…

A Wolves nagy lehetőség előtt állt, több mint egy órát játszhattak emberelőnyben, viszont az első félidőben egyáltalán nem látszott, hogy a görögök egy fővel kevesebben lennének, nem tudtak helyzetet kialakítani Traoréék. A második félidőben pedig meglepetésre vezetést szerzett az Olympiakosz. Guilherme szaladt át minden védőn, középre gurítását csak a kapuba kellett passzolni Juszuf El Arabinak.

Ezt követően kapcsoltak a Wolves-nál és végre úgy kezdtek el futballozni, mint akik emberelőnyben vannak és szeretnének nyerni. Előbb Jimenez lövését védte szó szerint arccal José Sá (elemi erővel rúgták fejbe a szegény hálóőrt), majd Rubén Neves tüzelt mellé.

Guilhermere - Olympiakosz
A meccs embere

Mindenképp az Olympiakosz játékosai érdemlik az elismerést, miután egy órán át tíz emberrel játszottak, mégis gólt tudtak szerezni és csak egy szerencsés lövésnek köszönhetően kaptak gólt. A választás Guilhermere esett, hiszen az ő szólója és passza után már nem volt nehéz dolga El Arabinak.

Az Olympiakosz természetesen elégedett volt az eredménnyel, így átengedték a területet az angoloknak és száz százalékig a védekezésre koncentráltak, de ez sem mentette meg őket az egyenlítő találattól. A 67. percben egy legurított szabadrúgásból volt eredményes a félidőben beálló Pedro Neto. Nem volt szerencséjük a görögöknek, a lövés egy védő lábán pattant meg, így a kapusnak esélye sem volt.

A végére maradt lendületben a Wolves, Santo Espirito a végén már 5 csatárral támadott (Traoré, Jota, Jimenez, Neto és Podence), de nem tudták bepasszírozni a győztes gólt.

A vége döntetlen, amivel az Olympiakosznak megmaradt az esélye, hogy az Ágyúsok után újabb angol csapatot ejtsen ki az Európa Ligából.

A visszavágókra egyelőre nem tudni, mikor kerül sor, az UEFA jelezte, elmaradnak mind a BL, mind az EL találkozói.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája
felső