Létfontosságú volt a magyar csapatnak az azeriek ellen kiszenvedett siker

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2019 október 17.

A hétvégi, 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezők után elég egyértelmű vált a magyar válogatott helyzete az E-jelű csoportban: ha november 19-én, az utolsó selejtezőmérkőzésen legyőzik idegenben Wales válogatottját, akkor biztosan kijutnak az EB-re, ha nem nyernek, akkor már csak a számolgatás és a reménykedés marad.

A jelenlegi állás szerint Horvátország vezet a csoportban 14 ponttal, Magyarország a második 12 ponttal, Szlovákia 10, Wales pedig 8 ponttal áll úgy (Azerbajdzsán már korábban kiszállt a küzdelemből egyetlen pontjával), hogy utóbbi két válogatott 1 mérkőzéssel kevesebbet játszott eddig. Ami reménykeltő lehet, hogy az éllovas horvátoknak az utolsó meccsükön nyerniük kell Szlovákia ellen a biztos továbbjutásért, mert ha kikapnak, akkor akár első kalapból sorsolt sztárcsapatként még búcsúzhatnak is.

Nagyjából ugyanez tehát Magyarország helyzete is, ha nyer a csapat Walesben, akkor biztos továbbjutó, ha veszít, akkor annyira bonyolult kimenetelben kell reménykedni, hogy az eléggé valószerűtlen. Viszont Walesnek ugyanez a feladata – ha nem veszítenek pontot a mieink és Azerbajdzsán ellen sem, akkor biztos továbbjutók, minden más kimenetel 99%-os valószínűséggel kiejti őket a versenyből. És miután Szlovákiának is kötelező győzelmek vannak előírva a továbbjutáshoz, így az utolsó négy meccs ebben a csoportban rendkívüli fontossággal bír és nagy izgalmakat tartogat a fogadóknak és a magyar drukkereknek is.

Öt csapat mérkőzésein kell ellendrukkert játszania a magyar szurkolóknak

Soron következő 2020-as foci EB selejetezők
Soron következő 2020-as foci EB selejetezők – kattints ide a lenyitáshoz

Ha a horvátok és az azeriek elleni teljesítményből indulunk ki, valamint figyelembe vesszük, hogy már hosszú évek óta nem terem nekünk babér idegenben igazi ki-ki meccsen és nem is vagyunk túlságosan gólképesek (ha az elmúlt 10 évet nézzük, akkor nem is igazán van komoly csapat elleni győzelmünk Magyarországtól távol) akkor könnyedén legyinthetünk és lemondhatunk a kijutásról – viszont a másik oldalon ott áll a remény és az, hogy már többször láttunk csodát a csapattól (gondoljunk csak a 2016-os EB-re való kijutásra!).

Még a Wales elleni sorsdöntő meccs előtt néhány nappal szabadnaposként játszik a magyar válogatott egy teltházas stadionavatót az új Puskás Arénában Uruguay ellen, úgyhogy már abból a meccsből is tudunk következtetéseket levonni, addig pedig marad a bizakodás és a számolgatás. Az biztos, hogy egy ilyen siker megint óriási lökést adna a szurkolókkal való kapcsolatnak, tehát nem csak egy szimpla győzelem a tét.

És van értelme számolgatni, mert ha ez most közvetlenül nem jönne össze Wales ellen, akkor még mindig van remény, hogy a tavalyi Nemzetek Ligája szereplésünk okán másképp is próbálkozhassunk a kijutással. 2018-ban, az NL-ben a csoportunkban másodikak lettünk és összesítésben 31.-ek, azaz automatikusan nem járna nekünk az NL-playoff és az ott megszerezhető 4 EB-pozíció reménye. Az esély pedig ott kínálkozik, hogy mivel a 32 EB-hely a Nemzetek Ligája első 32 helyezettjének járna, ha az NL-ben mögöttünk végzett csapatok közül maximum egy szerez most kijutást az EB-selejtezőkön, akkor bejuthatunk a playoffba és meccselhetünk a maradék 4 helyért!

Ennek érdekében, ha Wales ellen nem nyerne a csapat, akkor annak kell szurkolnunk, hogy se Koszovó, se Románia, se Észak-Macedónia, se Örményország, se Szlovénia ne jusson tovább csoportjából (vagy maximum csak egyikük) az EB-selejtezők során. Ebből az ötösből a hátralévő meccseket is figyelembe véve talán a románoknak és Koszovónak van a legnagyobb esélye továbblépni, bár arra csekély az esély, hogy Koszovó egy ki-ki meccsen idegenben verné a cseheket vagy hogy Románia Spanyolországban tudna pontokat szerezni.

A másik három csapat esetében akár már most is kijelenthető, hogy ők nem lesznek ebből a szempontból veszélyesek, hiszen Örményország eddig is erőn felül teljesített és két meccsen kellene 5 pontot ledolgozniuk, ahogy egyébként Észak-Macedóniának és Szlovéniának is ugyanennyit, ráadásul ők még egymás ellen is küzdenek, hiszen ugyanabban a csoportban szerepelnek.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája
felső