Olympique Lyon – Rennes: Fogadási Tippek és Ligue 1 Előzetes
- Groupama Stadium
- Március 03. 19:00
**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Szerdán este teljes Ligue 1-es fordulót rendeznek Franciaországban, mi pedig ott leszünk és két meccsel is készülünk számotokra. A bajnoki címre még mindig esélyes Lyon mérkőzése lesz az első, Rudi Garcia fiai a rettentő formába zuhanó Rennes ellen játszanak.
Volt egy jó időszaka a vendégeknek, de elég ránézni a tabellára, és láthatjuk, miért is mondtam azt, hogy rettentő formába kerültek. Január közepén nyertek utoljára bajnokit, azóta sorozatban hat mérkőzésük ért véget számukra kedvezőtlenül (értsd: 4 vereség, 2 döntetlen), tehát ki lehet hirdetni, hogy az együttes mélyponton van. Csúsznak is lefelé szépen a tabellán, és ki tudja, hol van a védőháló, hol tud majd megállni az együttes.
A Lyon viszont még mindig esélyes a bajnoki címre, de nagyon kiélezett csata vár rájuk. Három pontra vannak a listavezető Lille-től, egy ponttal előttük ott a PSG, kemény kis hajrá várható. A hétvégén az új vezetőedzővel felálló Marseille otthonából nem tudták elhozni a három pontot, így Mauricio Pochettino csapata ismét előzni tudott.
A Lyon – Rennes mérkőzésen kötelező begyűjteni a három pontot a hazaiaknak…
Mi történt az előző fordulóban?
Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.
Olympique Marseille – Olympique Lyon
Volt balhé mostanában a Marseille háza táján, meg is váltak André Villas-Boastól, egy darabig megbízott vezetőedző ült a kispadon, most viszont – ahogy azt mi is írtuk – szerződtették Jorge Sampaolit, aki korábban olyan nagycsapatokat irányított, mint a Sevilla, az argentin vagy a chilei válogatott. Az új edző pedig mindig tud új lendületet hozni egy csapat életébe…
Ez az első félidő elején nem látszott, a Lyon szerzett vezetést Karl Toko-Ekambi tizenhatoson belülről eleresztett lövésével. A 21. percet írtuk ekkor, és úgy tűnt, sínen van a meccs a Lyon számára.
Csakhogy volt egy játékosuk, aki nem a legjobb napját fogta ki, és hibázott egyszer az első, majd később a második félidőben is. Ő Lucas Paqueta, aki a félidő végén egy lövésbe tette bele magát, szerencsétlenségére a kezét találta el a labda. Mivel a bíró közel állt, azonnal tizenegyest ítélt. Még lassítás nélkül, a TV képernyőin keresztül is látszott, Paqueta melyik testrészét találta el a labda, ő mégis fájdalmasan a hasát fogta. Nem ette meg a játékvezető a kamut, Arkadiusz Milik pedig egyenlített. És ami még fontos: A vétkes kapott egy sárga lapot.
A fordulást követően Memphis Depay, illetve Khaoui lövését lehet megemlíteni, veszélyesek voltak, ám egyik sem talált kaput. Lucas Paqueta viszont talált lábat, nagyon csúnyán rátartott Dimitri Payet bokájára, amiért megkapta második sárga lapját. És a maradék 20 percet sikeresen kivédekezte a Lyon, pedig a Marseille mindent megtett a győztes gól érdekében.
Jorge Sampaoli tehát döntetlennel indított, és azt hiszem, hihetünk benne, hogy a szezon hátralévő részére egy jobb Marseillet láthatunk majd.
*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
Rennes – Nice
Mindig megkapja tőlem a bizalmat a Rennes, és most már sokadszor nem él vele. Nem csak én, a fogadóirodák is azt gondolták, hogy Julien Stephan együttese otthon tartja majd a három pontot, viszont a Nizza az esélyek ellenére boldogan távozhatott a Roazhon Parkból.
Gouiri góljával kezdünk, a támadó – mint múlt héten – most is tizenegyesből volt eredményes, miután Da Silva akasztotta meg Boudaouit. Míg a múlt héten a kelleténél sokkal lazább volt a csatár, most erőből a jobb alsót választotta.
Támadásban maradtak a vendégek, és előbb Gomisnak kellett nagyot védenie, majd Maolida lövésénél a kapufa segítette ki a Rennes-t. A félidő végén viszont egy hiba miatt egyenlíteni tudtak a hazaiak: Martin Terrier fülelt le egy rossz átadást, majd jó 20 méterről bombagólt lőtt a bal felsőbe.
A második félidőre egyetlen gól maradt, amit a vendég Nice egy pontrúgás után szerzett. Gouiri szabadrúgására Flavius Daniliuc érkezett a röviden, és csúsztatott a kapuba.
Inkább volt egy ikszes meccs ez, a Rennes korábbi önmagához képest jobban játszott, de mégis üres kézzel kellett levonulniuk a pályáról…
Összefoglalás
Általában – nem mindig – a sérültekkel szoktam kezdeni egy tipp összefoglalását, most viszont nem tudok ilyenről beszámolni, mindkét együttes teljes gárdával készülhet a holnap esti meccsre.
Január elején jó kis összecsapást láthattunk, a Roazhon Parkban 2-2-t játszottak egymással a csapatok.
A fogadóirodák elég egyértelműnek látják a szituációt, határozottan a Lyont tartják esélyesebbnek, még annak ellenére is, hogy a Rennes legutolsó három fellépésén nyerni tudott a Lyon otthonában. Ezt a rossz sorozatot kellene megszakítani, és persze amiatt fontos még a hazaiak számára a meccs, a három pont, mert, ha nem nyernek, akkor minden bizonnyal búcsút mondhatnak a bajnoki címnek. Három, ill. két pont a lemaradásuk, a mostani szezon meg tele van meglepetésekkel, simán előfordulhat, hogy a PSG és a Lille is bukik még, egyáltalán nem lefutott még ez a verseny.
Meccsei többségét nyeri a Lyon hazai pályán (8-3-2), de a Rennes sem olyan hú, de rossz, ha az idegenbeli meccseiket nézzük (5-5-2).
Viszont ez a rossz forma azért sokatmondó, így nem tudok olyan indokot találni, ami ne a Lyon sikerét vetítené elő. Az odds még bőven a vállalható kategóriában van, így arra bátorítalak titeket (ha ti is egyetértetek velem), hogy a hazai sikerre fogadjatok!