Sevilla – Fenerbahce: Fogadási Tippek és Európa-liga Előzetes
- Ramón Sánchez-Pizjuán
- Március 09. 21:00
**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Utolsó mérkőzésünk jön a második számú európai kupából. És ez a meccs különösen izgalmas lehet nekünk, magyaroknak, ugyanis a válogatott egyik alapemberének, Szalai Attilának drukkolhatunk. Akinek egyre inkább kilóg a lába a Fenertől, már tavaly nyáron, illetve most télen is keresett volt ő az átigazolási piacon, többek között a mostani ellenfél, a Sevilla is szemet vetett rá, de akkor még maradt. Kétlem, hogy a nyáron is a csapatnál marad, ha így megy neki a játék az egész idényben.
A Sevilla, bár nem túl erős idén, az EL az ő igazi terepük, az elmúlt években négyszer is megnyerték ezt a sorozatot. Egy kört sikeresen lehoztak már, de úgy gondolom, a Fener erősebb ellenfél lesz, mint a PSV Eindhoven volt.
A török csapat az első meccsén megalapozhatja a továbbjutását, amennyiben a piros-fehérek otthonában jó eredményt érnek el, hazai pályán térdre kényszeríthetik aztán Susoékat.
A sportfogadás egyik íratlan törvénye, hogy csak és kizárólag forma alapján ne döntsünk. Pontosabban, egyetlen aspektus alapján ne döntsünk. De nehéz elvonatkoztatni a formától, nehéz elvonatkoztatni attól, hogy a Sevilla a hétvégén kapott egy hatost…
Mindenesetre a bukikat ez nem érdekli: 1.70-et fizetnek a Powbetnél a hazai sikerre, 4.00-t a döntetlenre, 4.30-at a vendégekre.
Következzen a Sevilla – Fenerbahce mérkőzés!
Sevilla
Az őszi formát idézte Jorge Sampaoli csapata a hétvégén. Nem mondom, hogy a Sevilla jó csapat lett, de annál mindenképp jobbak, mint amit az első jó néhány fordulóban műveltek. És most visszatértek ugyanoda, az Atletico Madrid kiütéses győzelmet aratott ellenük, hat gólt rúgtak, és csak egyet kaptak. Azt az egyet Youssef En-Nesyri szerezte.
A Sevilla így most ismét visszaesett a kiesőmezőny közelébe, csak a jobb gólkülönbségük miatt vannak bennmaradó helyen, egyébként ugyanannyi pontjuk van, mint a már kiesőhelyen levő Almeriának, kettővel kevesebb, mint a Valenciának.
Sampaoliék jó formája a végéhez ért, az utolsó öt meccsükből hármat elvesztettek, egyen ikszeltek, és csak egyet tudtak megnyerni.
Kellett nem kis szerencse, hogy a PSV-t kiejtsék az előző körben, a hollandok ellen 3-0-ra nyertek otthon, 2-0-ra kaptak ki idegenben.
Egyébként mostanában otthon jól ment nekik a foci, az Osasuna elleni vereséget megelőzően egymás után négy meccset is nyertek, és mind a négyet kapott gól nélkül zárták…
Sérültek terén nincs változás: Karim Rekik, Loic Badé, Jesús Corona, Marcao és Papu Gomez nem szerepelhet.
A várható kezdőcsapat:
Bono – Nianzou, Fernando, Gudelj – Navas, Jordan, Rakitic, Acuna – Gil, Torres – En-Nesyri
Egymás elleni meccsek:
A két együttes háromszor találkozott a másikkal, de ezek mind nagyon régi mérkőzések, amikből felesleges bármit is leszűrni. Nem is lehet igazándiból. Az utolsó meccsükre 2014-ben került sor, akkor egy felkészülési meccs keretein belül győztek a spanyolok, előtte pedig 2008-ban a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében játszottak nagyon izgalmas meccseket, az 5-5-ös összesítést követően tizenegyesekkel a Fener ment tovább.
*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
Fenerbahce
A törökországi események miatt egy ideig a bajnokság szünetelt, de nemrégiben újra elkezdték a futballt az országban, a Fenerbahce pedig kettőből kettőt nyert. Előbb a Konyasport verték meg 4-0-ra, majd a Kayserispor ellen idegenben 2-1-re nyertek. Utóbbi mérkőzés sem volt szoros, Enner Valencia és Ferdi Kadioglu gólja után a hazai szépítés a lefújás előtt jött.
A Fener hat ponttal van lemaradva a Galatától, a második helyen vannak, előnyük magabiztos a harmadik Besiktas előtt.
Szalai Attila továbbra is meghatározó játékosa a csapatnak, a következő mérkőzésen is ott lesz a kezdőben.
Nem lesz viszont ott valószínűleg Michy Batshuayi és Luan Peres, mindketten kisebb sérüléssel bajlódnak.
A várható kezdőcsapat:
Bayindir – Kadioglu, Akaydin, Szalai, Lincoln – Güler, Arao, Rossi – Crespo – Valencia, King
Tippelde
Nem hiszem el, hogy a Sevilla valami kapcsolót átvált, és az EL-re hirtelen jók lesznek. Nagyon megfoghatta őket a kudarc az Atleti ellen, és láthatóan ismét rossz formába kerültek.
Nem tudom, nyerhetnek-e hazai pályán, én mindenesetre azt mondom, hogy szerintem nem. Én döntetlen eredményre tippelek.
Bukméker | Oddsok | Bónusz* | Megtekintés |
---|---|---|---|
Rabona
|
Oddsok: 3.75 |
Bónusz: 35,000Ft
+ 4000Ft free bet |
|
*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért. | |||
Betovo
|
Oddsok: 3.70 | Bónusz: 100,000Ft | |
Casinia
|
Oddsok: 3.75 | Bónusz: 35,000Ft |