Ukrajna – Észak-Macedónia: Fogadási Tippek és Eb-selejtező Előzetes – 2023.10.14.
- epet Arena
- Október 14. 15:00
**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Tegnap kicsit kitekintettünk, nem lehet egyhuzamban a válogatott mérkőzésekről beszélni, ma azonban már újra az európa-bajnoki selejtezők következnek. Egészen pontosan három meccs, köztük a legeslegfontosabbnak tartott Magyarország – Szerbia is.
De nem velük kezdünk, hanem Ukrajnával és Észak-Macedóniával. Egészen elképesztő ötös jött össze, ahol van három hétpontos csapat is, egyelőre tehát megmondhatatlan, hogy mi lesz, ki jut tovább Anglia mellett. Mert ne legyenek kétségeink, Anglia már az első kettőben fog végezni.
Olaszország mellett mostani főszereplőinknek van még hét pontja, adja tehát magát a dolog: Ez egy óriási rangadó. Győzelmi kényszerben játszik mindkét együttes, Luciano Spallettiék ugyanis Málta ellen játszanak, akik még csak pontot sem szereztek, Olaszország tehát el fog menni tőlük, ha pontot veszítenek.
Sportfogadás tekintetében könnyűnek ígérkező meccsről van szó: A bet365-nél 1.62 a „hazai” győzelem, 3.80 az iksz, 5.50 a vendégsiker.
Jöjjön az Ukrajna – Észak-Macedónia találkozó!
Ukrajna
Sergiy Rebrov regnálása jól kezdődött, júniusban Ukrajna megverte idegenben Észak-Macedóniát 3-2-re, utána pedig otthon Málta sem jelentett gondot. Otthon alatt persze Trnavát értem, ezúttal ott volt a hazai pálya az ukrán válogatottnak. Most pedig majd Csehországban rendezik meg az északmacedónok elleni találkozót.
De még egy kicsit beszéljünk arról, mi volt szeptemberben. A csoport két legerősebbje ellen egy pontot szereztek, ami annyira nem is gyenge eredmény. Anglia ellen ikszeltek, míg Olaszországtól 2-1-re kaptak ki.
A gólt utóbbi meccsen az az Andriy Yarmolenko rúgta, aki csapatkapitányként régóta segíti az ukrán csapatot, ezúttal azonban nincs a keretben.
Itt van azonban a Girona új sztárja, Artem Dovbyk, valamint a középpálya is elég erős Zinchenkoval, Stepanenkoval, Mudrykkal, és ezúttal Ruslan Malinovsky is helyet kapott.
A magyar múlttal rendelkezők, Petrjak és Zubkov, közül csak utóbbi játszhat majd.
Hazai pályán jó ideje veretlenek, igaz, ez egy picit ferdítés, hiszen régóta nem léphettek pályára ténylegesen otthon.
A teljes keret:
Kapusok: Georgy Bushchan, Anatoly Trubin, Dmytro Riznyk
Védők: Mykola Matvienko, Yukhym Konoplya, Denys Popov, Oleksandr Karavaev, Oleksandr Svatok, Vitaly Mykolenko, Ilya Zabarny, Serhiy Kryvtsov, Bohdan Mykhailichenko
Középpályások: Vitaly Buyalskyi, Taras Stepanenko, Oleksandr Zubkov, Georgy Sudakov, Yehor Nazarina, Oleksandr Pikhalyonok, Oleksandr Zinchenko, Mykhailo Mudryk, Serhii Sydorchuk, Ruslan Malinovskyi
Támadók: Roman Yaremchuk, Artem Dovbyk, Vladyslav Vanat, Nazariy Rusyn
A várható kezdőcsapat:
Bushchan – Konoplya, Zabarnyi, Kryvtsov, Mykolenko – Mudryk, Stepanenko, Zinchenko, Vanat – Sudakov, Dovbyk
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:
*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline247.com:2096 játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.
Észak-Macedónia
Szintén hét ponttal a táblázat negyedik helyét foglalja el Észak-Macedónia, az egymás elleni eredmények, illetve a gólkülönbség teszi őket az utolsó előtti helyre. És mégis, bőven van esélyük arra, hogy végül második helyen kijussanak.
Blagoja Milevski együttese az angolok elleni nagy zakó után (kikaptak 7-0-ra) megemberelték magukat, és a szeptemberi mérkőzéseken négy pontot gyűjtöttek. Hozták a kötelezőt és 2-0-ra legyőzték Máltát (Elif Elmas és Jovan Manev szerezték a gólokat), előtte pedig ikszeltek Olaszországgal, ami óriási szó. Nem először törnek borsot Immobiléék orra alá.
Idegenben két meccset játszottak, előbb kikaptak, majd nyertek.
A legnagyobb nevek ezúttal is itt vannak, de néhányan azért kimaradtak, például Dorian Babunski. Testvére, David, a Mezőkövesd játékosa itt van, ahogy két másik magyarországi légiós is, Nikola Serafimov és Todor Todoroski.
Hosszú kihagyás után Darko Churlinov, a Burnley támadója is helyet kapott a keretben, és az ő tapasztalata még sokat segíthet. Lehet, csak az öltözőben, de a jelenléte már megfelelő motivációt adhat a többieknek.
A teljes keret:
Kapusok: Stole Dimitrievski, Damjan Shishkovski, Igor Aleksovski
Védők: Visar Musliu, Todor Todoroski, Nikola Serafimov, Jovan Manev, Bojan Dimoski, Ahmed Iljazovski, Stefan Ashkovski
Középpályások: Enis Bardhi, Elif Elmas, Arijan Ademi, Agon Elezi, David Babunski, Isnik Alimi
Támadók: Bojan Miovski, Milan Ristovski, Darko Churlinov, Valon Ethemi, Ljupcho Doriev, Aleksandar Trajkovski, Dimitar Mitrovski
A várható kezdőcsapatok:
Dimitrievski – Manev, Musliu, Ashkovski, Serafimov – Ademi, Bardhi – Elezi, Trajkovski, Elmas – Miovski
Tippelde
Mindkét csapatban bőven vannak olyan játékosok, akik nem lehetnek itt (hazaiaknál Yarmolenko vagy Tsygankov, a vendégeknél Alioski vagy Dorian Babunski), és akik sokat segíthetnének. A mostani kereteket látva mi az ukránoknak adnánk több esélyt.
Tippjeink a következők:
1.: Ukrán győzelem
2.: Két és fél gól feletti eredmény
3.: Mindkét fél szerez majd gólt
A Dreambettel mindig nyersz! Szerezz egy ingyenes fogadást akár 10.000 Ft értékben a következő sikertelen fogadásod után!